Ugrás a fő tartalomra

4600 Kisvárda Mártírok útja 8.


06-45-488-031

Széchenyi 2020

Projektek


Határtalanul program a záhonyi Kandó Kálmán középiskolában – HAT-16-02-0097

Néhány szó a HAT-16-02-0097 azonosítószámú Határtalanul programról

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdetett Együttműködés szakképző iskolák között címmel, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítésére.

Erre a pályázati felhívásra a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma sikeres pályázatot nyújtott be.

A HAT-16-02-0097 pályázati azonosítószámú program keretében az iskola 36 diákja és 4 pedagógusa utazott Nagybányára a C. D. Nenitescu Szakközépiskola diákjaihoz és tanáraihoz 2016. októberében, majd 2017. tavaszán a nagybányai diákok viszonozták a látogatást.

Az utazások elsődleges célja volt, hogy erősítése a két iskola és települések kapcsolatát, a diákok megismerkedjenek egymás életével, lakóhelyeinek nevezetességeivel, illetve maradandó emlékekkel gyarapodjanak.

Úgy véljük, hogy a programok mindenképpen közelebb hozták egymáshoz a két iskola diákjait. Az alábbiakban a pályázatban megvalósult tevékenységekbe és kirándulásokba nyújtunk betekintést, és bemutatjuk, hogy mennyire hasznos és értékes volt részt venni egy ilyen pályázatban.

Első lépések

A Határtalanul program első lépéseként a záhonyi középiskolában 2016. szeptember 12-én fakultatív előkészítő órák keretében székely népdalokat és a Székely himnuszt tanulták meg a tanulók, majd csapatfeladatok formájában földrajzi vetélkedőn vehettek részt Erdéllyel kapcsolatban.

2016. október 3-án folytatódott a munka. Az előkészítő órák során a projektben résztvevő pedagógusok segítségével megismerhették a diákokkal a pályázat részleteit, és felkészítették őket az utazásra, bővítették tudásukat az erdélyi kultúráról.

Az órák keretében a tanulók betekintést nyerhettek az erdélyi írók, költők munkásságába, a határon túli magyarság életébe, és egy Erdélyről szóló dokumentumfilmet is megtekintettek. Végül megismerték a nagybányai kirándulás programját, és az elhangzottakkal kapcsolatban egy kvízt töltöttek ki a tanulók.

Irány Nagybánya!                                                         

Már mindenki feszülten és izgatottan várta az utazás napját, és végre elérkezett. 2016. október 10-én 36 diák 4 fő kísérővel indult el Nagybányára a záhonyi középiskola épülete elől busszal, hogy maradandó élményeket szerezzen.

Első ízben megismerkedtek Szatmárnémetivel, ahol a város központjában sétálva megtekintették a Láncos templomot, a Római Katolikus székesegyházat, a Pannónia szállót, a Tűzoltó tornyot, a színház épületét és a Vécsey palotát, ahol megkötötték a szatmári békét.

A városnézéstől kellemesen elfáradva érkezett meg a kis csapat a nagybányai C. D. Nenitescu Szakközépiskolába, ahol szeretettel fogadták őket. Megismerkedtek a programban résztvevő külhoni barátokkal, az iskolával, és elfoglalták a szállást, majd egy közös vacsora következett. Az ízletes ételek elfogyasztása után ismerkedési est következett, így közös pizsama partin mulathatták az időt a résztvevők, és kapcsolatokat alakíthattak ki.

Ismerkedés Nagybányával és egyéb nevezetességekkel

2016. október 11-én fő programként megismerkedhettek a várossal, ahol megtekinthették a Képzőművészeti Múzeumot, az Ásványtani Múzeumot, a Teleki Házat, az Erzsébet házat, a Katolikus templomot, a Szent István tornyot és az egykori István Király szállót.

Ezután folytatták útjukat Koltóra a Teleki kastélyhoz, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia a mézes heteiket töltötték és a Máramaros különlegességeivel ismerkedhettek meg.

Ekkor már kissé elcsigázottan, de lelkesen Barcánfalván felkeresték az 1720-ban épült ortodox fatemplomot, ami egyike a Máramaros fatemplomai néven a Világörökség listájára felvett nyolc építménynek.

Az aznapi program utolsó állomásaként tovább utaztak Szaploncára, ahol a híres Vidám temetőt vehették szemügyre. Este az élményektől felpezsdülve megérkeztek Nagybányára, ahol közös vacsorát és egy kis szórakozást követően álomra hajtották fejüket.

A kaland folytatódik…

2016. október 12-én a közös reggelit követően az első megálló Szamosújvár volt, ami az erdélyi örmények egyik legfontosabb központja. Itt megnézték az Örmény Katolikus Székesegyházat és Erdély legrégebbi örmény templomát, a Salamon templomot, majd felkeresték Rózsa Sándor sírját is.

Folytatták útjukat Boncidára, ahol a Bánffy kastélyt csodálták meg, amelyet régen csak „Erdély Versailles” -ként emlegettek.

Az aznapi túra utolsó állomásaként Válaszút következett, ahol a Kallós Zoltán múzeumba látogattak el. Ezt követően Kolozsvár történelmi központját járták be: Mátyás király szülőháza, Mátyás király szobra, Szent Mihály templom, Babes-Bolyai Tudományegyetem.

A szállásra visszaérkezve vasúti modellezés, makett készítés vette kezdetét kikapcsolódás gyanánt, melyet a vacsora követett.

Az utolsó nap hazaindulás előtt

A hazaindulás előtt Segesvárt és környékének látnivalóit vették célba. Segesvár történelmi központja (a világörökség része) a város az erdélyi szászok egyik központja volt, de a segesvári vár a magyar történelem számos eseményéhez is kapcsolódik, fejedelmeket választottak, országgyűléseket tartottak itt. 1506-ban itt erősítették meg a három erdélyi nemzet (magyarok, székelyek, szászok) unióját.

A megyeháza mellett található a Petőfi-mellszobor, melyet közösen megkoszorúztak. A délután folyamán nyakukba vették Segesvár központját, végül visszaindultunk a szállásra.

Az este folyamán értékeléssel zárták a napot, melyben kitértek a kirándulás főbb állomásaira. Végül egy búcsúesti vacsorával köszöntek el egymástól, és tértek nyugovóra.

Másnap a reggeli elköszönés után elindultak Magyarországra és a késő délutáni órákban érkeztek meg Záhonyba az iskola épületéhez.

A csapat a beszámolók alapján rendkívül jól érezte magát, rengeteget tanultak az erdélyi kultúráról, és jobban megismerhették külhoni diáktársaikat is.

Nagybányai barátaink látogatása Magyarországra

A kalandoknak azonban még korántsem volt vége, ugyanis a projekt következő részében a nagybányai csoportot láthatta vendégül a záhonyi középiskola.

2017. április 6-án indultak útnak a nagybányai C. D. Nenitescu Szakközépiskola diákjai és kísérői, hogy ellátogassanak Záhonyba szintén 36 diákkal és 4 pedagógussal.

A késő délutáni órákban érkeztek meg az iskola épületéhez, majd elfoglalták a szállást. Ezután közös vacsorával zárták a napot.

Kandó-hét és Határtalanul Témanap

2017. április 7-én a közös reggeli után az intézményben megrendezésre kerülő régi hagyományokra visszanyúló Kandó-hét keretein belül a HATÁRTALANUL! Témanap előadásán is részt vehettek a nagybányai vendégek közösen a Kandó diákjaival együtt.

Ezen a napon rengeteg élményben volt része a magyarországi és külhoni diákonak egyaránt, hiszen élőben tűzoltást és rendőrségi bemutatót is láthattak.

Ezt követően versenyfeladatokat kaptak a Kandó osztályai által kinevezett csapatok, melyben szerepet kaptak a külhoni diákok és kísérők is, ugyanis ők segítették a csapatokat a feladatok megoldásában. A vendégek ebben óriási segítségére voltak, hiszen a verseny célja nem volt más, mint Erdély megismerése irodalmi, történelmi, földrajzi és népszokási vonatkozásokban.

"Együtt dobban a szív"

A műveltségi vetélkedő után láthatták azt az előadást, amely a részt vevők beszámolói alapján a nézők szemébe könnyeket csalt. A záhonyi és a nagybányai csapat közösen tekintette meg Almásiné Forgács Éva által, külön erre a napra készített előadását, melynek címe: "Együtt dobban a szív".

Az színdarabot a záhonyi középiskola kollégiumának színjátszó csoportja adta elő, melynek középpontjában a trianoni békeszerződés állt. Bemutatta azt, hogy ez egy trauma volt Magyarország számára, valamint az összetartozást és a hazaszeretet jelenítette meg.

Az előadás nem titkolt célja volt, hogy összehozza az iskolák diákjait és erősítse köztük a nemzeti összetartozást.

Zárásként tökéletesen hatott a közösen elénekelt magyar és székely himnusz.

Utolsó programként sétára indultak Záhonyban, a nagybányai csapat megismerhette a város nevezetességeit, valamint a zsurki festett fakazettás templomot, majd visszaindultunk az iskolába.

Közös vacsorázás következett a séta után, melyet egy jó hangulatú Táncház követett a magyarországi és a külhoni diákcsoportoknak és vezetőiknek.

A környék nevezetességeinek megismerése

2017. április 08-án a közös reggelit egy szakmai program követte. A Kandó, - mint közlekedési képzéseket nyújtó intézmény - múltjához kapcsolódóan vasúti maketteket készítettek közösen.

Az ebéd elfogyasztása után a tiszántúl egyetlen freskókkal díszített barokk kastélyát nézhették meg, mely Tuzséron áll (Lónyay Kastély).

Majd a mándoki Forgách kastélyt tekintették meg, mely 1793-ban épült. A késő barokkos, műemléki védettségi épület alaposan leamortizálódott az elmúlt évtizedek során, melyet nemrég újítottak fel.

Végül egy kisvárdai városnézéssel zárult a nap, ahol a Zsinagógát, a főteret és a kisvárdai Várat nézhették meg. Közös fagylaltozással ért véget a napi program egy kisvárdai cukrászdában.

Közös vacsorázás vette kezdetét miután hazaértünk Kisvárdáról, és hogy a vacsorát ledolgozzák, Borbély Gábor step aerobic órát tartott a külhoni barátok számára.

Sóstó Zoo – az állatpark világának felfedezése

2017. április 9-én a közös reggeli után, busszal indultak el Nyíregyházára. Az első célállomás az állatpark volt. Az egykori kis vadaspark hazánk legnagyobb vidéki állatgyűjteményévé nőtte ki magát, ahol földrészenkénti csoportosításban ismerkedhettek meg a különféle állatokkal. A Sóstó ZOO remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtott, mely a látnivalók sokszínűsége és a terület nagysága miatt igen sok időt vett igénybe.

A következő úti cél a Sóstói múzeumfalu volt, ahol egy 19. századi faluba csöppenhettek bele a látogatók, és élvezhették a régi kor autentikus bemutatóit. Zárásként Nyíregyháza főterét csodálták meg, majd visszautaztak az iskolába.

A hosszú napot egy közös vacsorázás zárta, majd a kellemes fáradtságra való tekintettel a nap eseményeit beszélgetésekkel összegezték, és nyugovóra tértek.

Kalandok Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen

2017. április 10-én a közös reggeli után, elindultak a Sárospatakra a Rákóczi várba, mely hazánk legnagyszerűbb késő reneszánsz műemlékei közé tartozik, egyben az ország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye.

A várlátogatás után Sátoraljaújhely felé vették az irányt, ahol felkeresték a Szent István templomot.

A délutánt a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban folytatták. Kipróbálhatták a gyerekek a libegőt, melynek hossza 1332 m, tengerszint feletti magasság 250-480m, és ha már itt voltak, nem maradhatott ki Magyarország leghosszabb bob pályája sem, mely 2275 méteres hosszúságú.

A következő állomás Széphalom volt (Sátoraljaújhely városrészéhez tartozik), ahol a Magyar Nyelv Múzeumát tekintettük meg közösen. A múzeum az anyanyelvi kultúrát közvetíti, bemutatva a magyar nyelv történeti útját, a nyelvtudomány eredményeit, a nyelvek és nyelvváltozatok egymásra hatását.

Ezt követően nem volt más hátra, minthogy haza induljanak Záhonyba. Búcsúvacsorával zárták az utolsó napot, ahol egy jó hangulatú beszélgetésben összegezték az elmúlt négy nap eseményeit, az élményeket.

A búcsú napja

2017. április 11-én a reggeli után búcsút vett a két csapat egymástól, és fájó szívvel váltak el, abban a reményben, hogy legközelebb is lesz lehetőségük újra találkozni. Majd a külhoni barátaink elindultak Nagybányára, a késő délutáni órákban érkeztek haza.

A projekt lezárása, értékelő órák

2017. április 12-én Határtalanul értékelő órákat tartottak a záhonyi középiskolában, a programban résztvevő diákokkal a megvalósult programokkal kapcsolatban.

Közösen megtekintették az elkészült képeket és videókat, közvetlenül beszélgettek az utazás során szerzett élményekről, arról, hogy ki hogyan érezte magát, és milyen élményekkel gazdagodott.

Ezután egy kérdőív kitöltése következett a Határtalanul! projekttel kapcsolatban: Hogyan érezték magukat? Melyik program tetszett a legjobban? Mi az, ami nem tetszett? Visszamennének-e kirándulni Erdélybe? Milyen tanulságot vontak le a kirándulás kapcsán?

Végül összegezték a kirándulásról levont tanulságokat, és a jövőbeni tervekről beszélgettek.

A nemzeti szalaggal átkötött kirándulóbot, mint a Határtalanul program szimbóluma

Még nem említettünk egy fontos jelentőséggel bíró szimbólumát a programnak. A projekt része volt egy közösen elkészített tárgy. Egy nemzeti színű kirándulóbotra esett a választásuk, mely az első találkozásuk során készült.

A kiránduló bot lényege abban állt, hogy nemzeti színű szalagok kerültek fel rá a találkozások során. A botra az első szalag (román nemzeti színű), az első találkozáson kötötték fel, a második szalag (magyar nemzeti színű) a külhoni barátok magyarországi utazásán került fel.

A bot jelentősége abban állt, hogy természetjárás közben is figyelemfelhívó szerepet töltött be. Azért is választották ennek a tárgynak az elkészítését, mert ez a bot hirdeti és felhívja a figyelmet Határtalanul! program által szerzett új barátokra, a program jelentőségére és fontosságára, és nem utolsó sorban mindig emlékezteti majd őket, a közösen eltöltött szívderítő emlékekre.

Milyen értékeket nyújtott a projekt?

A projekt lehetőséget adott, hogy a Kandó diákjai megismerkedhessenek a külhoni diáktársaikkal, életükkel, kultúrájukkal, és a hazájukkal, amely egykoron a miénk is volt.

A záhonyi középiskola csapata reméli, hogy „Az együtt dobban a szív” előadással, sikerült kifejezni együttérzésüket és szeretetüket az erdélyi magyarság iránt, és úgy véljük, hogy ebben van a program jelentősége és mélysége.

A projekt nem csak arra nyújtott lehetőségeket, hogy felejthetetlen élményeket szerezzenek, tanuljanak, és megismerkedjenek a résztvevők, hanem erősítette a nemzeti összetartozást, ugyanis hiába vannak határok, a határ túl oldalán is élnek magyarok, akik ugyanúgy hozzánk is tartoznak, mint a trianoni békeszerződés előtt.

Kisvárdai Szakképzési Centrum kiemelten támogatja a nemzetközi programok megvalósítását, hiszen számos előnnyel rendelkeznek, és pozitív és fejlesztő hatásuk a diákságra megkérdőjelezhetetlen. Éppen ezért a jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy minél több ilyen projektet legyünk képesek realizálni iskoláinkban.



KIMIKK
Erasmus+Határtalanul ProgramNyíregyházi EgyetemTEHETSÉG.HU
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Kisvárdai Szakképzési Centrum

      4600 Kisvárda Mártírok útja 8.

    • Telefon: 06-45-488-031

      E-mail: kisvardaszc@kisvardaszc.hu

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/006070


    2024Kisvárdai Szakképzési Centrum