Ugrás a fő tartalomra

4600 Kisvárda Mártírok útja 8.


06-45-488-031

Széchenyi 2020

Projektek


Határtalanul program a fehérgyarmati Móricz Zsigmond középiskolában – 2019

A Móricz Zsigmond középiskola diákjai ismét ellátogattak Szerbiába

2019. március 27-től március 30-ig a Határtalanul program keretében 40 diákkal immár második alkalommal látogattak el Szerbiába. Szabadkán a Vegyészeti és Technológiai Középiskola tanárai és diákjai látták őket vendégül. Jóbarátként érkeztek, hiszen az elmúlt évben már ott töltöttek 5 napot, és ők is eljöttek hozzájuk Fehérgyarmatra.

2019.03.27-én reggel 7 órakor indultak az iskola elől az „Erdőstours” autóbuszával. Hosszú utat tettek meg, mire átlépték a magyar-szerb határt, és fáradtan, de izgatottan érkeztek meg Szabadkára. Délután 3 óra volt, rögtön elmentek a partner iskolába, ahol az igazgató úr magyarul köszöntötte őket, az ottani kollégák pedig szívélyesen, régi ismerősként üdvözölték a vendégeket.

Bemutatták gyönyörű műemlék iskolájukat, mely az utóbbi két évben teljes felújításon ment keresztül. Diákjaink megtekintették az iskola varrodáját, vegyészeti tanműhelyét- itt megismerkedhettek a szappankészítés technológiájával-, majd az iskola által működtetett pékségbe is ellátogattak, ahol kiflit sütöttek. Közben az ottani és a mi diákjaink ismerkedni, beszélgetni kezdtek.

Délután 5 óra körül elfoglalták a szállásunkat, ami egy csendes városszéli kis szálloda volt. Este megvacsorázták, kicsit sétáltak a környéken, és lepihentek.

Csütörtök reggel a Szabadka belvárosában található gyönyörű szecessziós stílusban épült Városházát nézték meg, és felmentek a kilátóba is.

Ezután a 2018-ban felújított és átadott Zsinagóga épületét tekintették meg kívülről és belülről egyaránt. ez a Zsinagóga Közép-Európa második legnagyobb zsinagógája, csak a budapesti Dohány utcai előzi meg.

Sétáltak a belvárosban, majd a diákok a szabadkai diákokkal együtt csoportokban városfelderítésre indultak. A célállomás a Kosztolányi szoborbál volt, ahol elszavalták Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom c. versét. A produkció remekül sikerült, amiről fényképek és videófelvétel is készült.

Ebéd után Palicsra mentek, ahol az állatkertben, majd a palicsi tó körül sétáltak. Az idő gyönyörű volt, kirándulásra kiváló. A gyerekek nagyon jól összebarátkoztak, sokat beszélgettek, és már készültek az esti közös táncházra. Vacsora után a táncházban magyar népi táncokat tanulhattak a diákok élő zenére, tánctanár irányításával. Nagyon élvezték. Este még kicsit sétáltak a városban, megnézték a kivilágított épületeket. Este 10- re értek a szállásra fáradtan, de csodás élményekkel gazdagodva.

Pénteken egy hosszú autóbuszos kirándulás várt rájuk, történelmi események helyszínére kalauzolta el a csoportot a helyi iskola történelem tanára.

Reggel fél 9-kor indultak, Zenta, Bács és Újvidék volt az úti céljuk. Először a zentai csata emlékművét nézték meg, ahol egy rögtönzött történelemórába csöppentek a kolléga által. Bács felé vették az irányt, ahol a várba mentek fel, amely egy középkori kővár.

A nap utolsó célpontja Újvidék volt. Először a Vajdasági Múzeumot tekintették meg, majd a belvárosi séta után a péterváradi várba mentek fel.

A gyerekek nagyon elfáradtak, ám sok mindent láttak, történelmünk emlékeivel ismerkedhettek. Este 7 óra körül érkeztek a szállásra élményekkel gazdagodva.

Szombat reggel elbúcsúztak szabadkai barátaiktól és Magyarország felé vették az irányt.

Egy jól sikerült, programokban gazdag vidám kirándulást tudhattak magunk mögött, remélék, visszatérhetnek még újabb és újabb gyerekekkel.

Fehérgyarmatra látogattak a szerbiai középiskola diákjai

A négynapos program gazdag volt s minden nap újabb és újabb élménnyel gazdagodhattak.

Már első nap meggyőződhettek arról, hogy e táj, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye magán viseli sok tekintetben annak a három nagy tájegységnek jellegzetességeit, amelynek találkozásában fekszik, azaz az észak-erdélyi, az alföldi és a kárpátaljai tájegységekét.

Egész ott tartózkodásuk alatt meghatározó élménye volt a Kölcsey birtokon fekvő Kölcsey ház meglátogatása Szatmárcsekén, május 10-én. Szépen felépített tárlatot és tárlatvezetést élvezhettek. Megható volt számukra abban a házban állni, ahol gyönyörű nemzeti himnuszunk verses szövege megszületett 1823 január 22-én, különösen pedig, amikor felcsendült a himnusz és méltóságteljesen meghallgathatták azt a fiatalokkal együtt. Kis idővel később a szatmárcsekei temetőben látogattak, a csónak alakú, faragott fejfákkal teli temetőnek különös hangulata volt, mintha minden síremlék felett fejkendős asszonyok imádkoztak volna összekulcsolt kezekkel kissé előrehajtott fejjel.

Ugyancsak felemelő érzés volt Kölcsey Ferenc síremléke előtt a fiatalokkal együtt elénekelni a himnuszt. Aznap meglátogatták még a vízimalmot is, Túristvándin és elutaztunk Tiszacsécsére is, Móricz Zsigmond szülőfalujába. Tiszacsécsén nem tudtak betelni a nagy harangláb látványával, faragott oszlopaival, zsindellyel borított csúcsos tornyával. Egyszerűen szép.

Ellátogattak Nagyarba a Luby kastélyba. A rózsakert és a pálmaház is gyönyörű volt. A kastély története, felújításának története és mai állapota szintén lenyűgözte a látogatókat. A diákok vetélkedő játékokban vehettek részt, valamint szabaduló szobában tehették próbára magukat, így élményekkel teli jöttek ki onnan.

Másnap elutaztak a megyeszékhelyre, Nyíregyházára és a nyíregyházi vadas parkba. A vadas parkot álmélkodva nézték végig s megfogadtam. Lenyűgöző az egész vadas park.

Utolsó napra is jutott egy kis meglepetés házigazdák részéről. Hazaindulás előtt tettek egy kis kirándulást Cégénydányádra is, hogy megtekintsék a Kende kúriát. Gyönyörűen felújított kastélyépület fogadta őket szépen berendezett helytörténeti kiállítással és a "madárszobával”. Hazaindulás előtt a Kende kastély botanikus parkjának közepén álló 185 éves platánfa alatt fényképezkedtek. Ezzel a csoportképpel búcsúztak a házigazdáktól, akik a vendégek beszámolói alapján mindent megtettek azért, hogy szép élményekkel térhessenek haza.

Megköszönték a fehérgyarmati kollégáknak, házigazdáknak a szép és tartalmas négy napot.



KIMIKK
Erasmus+Határtalanul ProgramNyíregyházi EgyetemTEHETSÉG.HU
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Kisvárdai Szakképzési Centrum

      4600 Kisvárda Mártírok útja 8.

    • Telefon: 06-45-488-031

      E-mail: kisvardaszc@kisvardaszc.hu

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2020/006070


    2024Kisvárdai Szakképzési Centrum