Hírek
Admin
Jót tenni jó
A Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégiumának könyvtárában a vetélkedőkre, a tanulmányi versenyekre, az előrehozott és emelt szintű érettségire való felkészítésen kívül sok program valósult meg az elmúlt félévben.

A Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégiumának könyvtárában a vetélkedőkre, a tanulmányi versenyekre, az előrehozott és emelt szintű érettségire való felkészítésen kívül sok program valósult meg az elmúlt félévben.
Az intézmény könyvtárának gyűjteményén belül sikerült egy helytörténeti szekciót kialakítani a Csengeri Gyermek és Ifjúsági Egyesület adományának köszönhetően. Az Egyesület együttműködve a Csengeri Helytörténeti Múzeum szakembereivel több kiadványt jelentetett meg a közelmúltban a hagyományok és értékek átadása, valamint a helyi identitás megerősítése céljából. Ezt a célt az intézmény is magáénak érzi, így partner ennek megvalósításában.
Hasonlóképpen segíti a helyi Családsegítő Szolgálat munkáját is, meghirdetve a „Tégy jót!” elnevezésű ruhagyűjtési akciót, melynek keretében a dolgozók és a diákok is felkereshetik Szabóné Széles Ildikó könyvtárost, és leadhatják adományaikat, melyet a Szolgálat juttat el a rászorulók számára. Hasonló szándékú gála szervezése is folyamatban van, mert ahogy Böjte Csaba ferences rendi szerzetes mondta: „Sokféle jó dolog van, sokféle öröm van ezen a földön, és szerintem jót tenni a legjobb dolog ezen a földön!”
GALÉRIA
Jót tenni jó



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Siker az „Édes anyanyelvünk” versenyen
Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére Kuratóriuma, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés és az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatásával ,,Édes anyanyelvünk” címmel anyanyelvi versenyt hirdetett
Admin

Tirpák Fesztivál - Nyíregyháza 2026
2026. szeptember 12-én a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola részt vett a nyíregyházi Tirpák Fesztiválon.
Admin

Próbáld ki, találd meg a jövőd! – SzakMAfest Kisvárdán
A Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola adott otthont 2026. szeptember 10-én a SzakMAfestnek, amely élményszerű találkozást kínált a szakmák világával a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára.
Admin





